Az 5.c osztály színvonalas szereplése a IX. Városi Karácsonyi Drámajáték Találkozón

Osztályommal úgy döntöttünk, hogy idén mi is részt veszünk a december 11-én megrendezésre kerülő városi rendezvényen.

Célom volt, hogy szinte minden gyermek megmutathassa tehetségét, így szinte teljes osztálylétszámmal léptünk színpadra. Segítségünkre volt egy 5.a osztályos tanuló, ill. az iskola énekkarának egy kisebb csapata. Egy klasszikus betlehemi történetet vittünk színre, karácsonyi dalokkal gazdagítva.

A színpadi forgatókönyv megszerkesztését és a szereposztást egy hosszú, küzdelmes, tanulságos, de eredményes próbafolyamat követte. Tanulóimat nemcsak még jobban összekovácsolta a közös felkészülés, hanem arra is megtanította őket, hogy a kitartó, fegyelmezett munkának meglesz a gyümölcse, ezáltal lehet sikert elérni, és az elismerés sem marad el.

Örömmel fogadták a tapsot, gratulációt és az ajándékba kapott kedves kis meglepetéseket, szép emléklapokat. Az iskolai karácsonyi ünnepségen ismét angyalokká, pásztorokká, királyokká és a Szent család képviselőivé lényegülünk át. Reméljük, meglepetést és maradandó élményt szerzünk majd az iskolánkban tanító tanároknak és a többi tanulónak is.

Ezúton is boldog, békés ünnepeket kívánunk Mindenkinek!