Jövőmenők

2019. december 4-én és 5-én Jövőmenős foglalkozást tartott iskolánkban Végvári Imre kortárs írónk.

Ezen a foglalkozáson beszélgettünk például arról, hogy az önvezető autók biztonságosabbak, mint az ember által irányítottak, olyan robotoktól, hogy meggyógyítják az embereket, okos tükrökről, amik kijelzik az időjárást és a híreket; még a modern oktatásról is volt szó, ahol nincsenek tanszerek, könyvek, csak egy okostelefon vagy tablet.  

Imrét három gyermeke kérte, hogy találjon ki egy esti mesét, így született a történet. A mesék főszereplői Priusz és Gordiusz (az iker macskák egy időgéppel jutottak el 2050-be), Robó és Via (barátok lettek a jövőben).

A gyerekeknek nagyon tetszett a foglalkozás, figyelemmel hallgatták az előadást.

Toth Zalán Csaba, 4.g

A rendezvényhez rajzpályázatot is hirdettünk a Radnóti és Csokonai utcai épületben. Az első helyezettek dedikált Jövőmenők könyvet kaptak ajándékba. A Radnóti utcai épületben egy totó kitöltésével is lehetett nyerni dedikált könyvet.

Rajzpályázat nyertesei: Juhász Viktória 1.b és Ender Mira 3.c osztályos tanulók. Totó nyertesei: Nyíri Dániel, Veres Fanni 4.b, Schreiner Viktória, Kelemen Rudolf, Fecske Zoltán Attila 4.e osztályos tanulók. Gratulálunk!

Imre elismerését fejezte ki a pedagógusoknak a szervezéssel kapcsolatban, a foglalkozásokon 150 tanulónk vett részt. Minden segítséget köszönünk a vezetőségnek és a tanító kollégáknak!

GT