Népdaléneklési verseny sikerei

2020. március 5-én került megrendezésre a VII. Ráckevei Népdaléneklő Verseny, az Ács Károly Művelődési Központban Ráckevén.

Iskolánkat két tanuló képviselhette ezen a megmérettetésen. Simon Szonja (3.e) és Radnai Lili Emma (6.a). A versenyre nagyon sok környező településről érkeztek a jelentkezők, ami növelte a gyerekek egészséges izgalmát. Érkezéskor a szervezőknél kellett az énekeseknek jelentkezniük, majd a vendégfogadáson kényelmesen elfogyaszthatták szendvicseiket, meleg teáikat. A verseny meglehetősen izgalmas volt, nagyon szép hangú és jól felkészült gyerekeket hallhattunk. 

A verseny zsűri elnöke Vakler Anna zenepedagógus volt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója. Elmondta, hogy a verseny eredmények eldöntésének meghozatalánál a következő szempontokat vették figyelembe: helyes légzéstechnika, artikuláció, előadásmód és természetes népdaléneklési énekhang. 

Mindkét tanulónk magabiztosan állt a pódiumra, szépen mutatták be népdalaikat. 

Simon Szonja, aki most vett részt először területi népdalversenyen, bukovinai népdalcsokrot mutatott be. Produkcióját emléklappal jutalmazták. Felkésztő tanára: Szabó- Kiss Beáta.

Radnai Lili Emma egy gyimesi népdalokból összeállított népdalcsokrot énekelt. A zsűri az előadását Arany minősitéssel értékelte, ezzel megnyerve korcsoportjában a versenyt. Felkésztő tanára: Fazekas Réka.

Büszkék vagyunk rájuk! Szívből gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak a szép eredményekért!