Rendhagyó módon ünnepeltünk… Március 15-i projektnap a Radnótiban…

Idén a hagyományoktól eltérően emlékeztünk meg március 15-ről. Szabó Lídia, intézményvezetőnk ötlete alapján egy nagyszabású, 4 órát átölelő, egész iskolát megmozgató projektnapot álmodtunk és valósítottunk meg közös összefogással.

A megbízott projektvezető kollegákkal együtt dolgoztuk ki a színes programot. Az első három órában tematikus elosztásban kreatív foglalkozásokon vettek részt tanulóink. A 4. órában a szobor melletti parkban egy közös énekléssel, szavalással, a Napraforgók Néptáncegyüttes Kamaracsoportjának fellépésével tarkított megemlékezéssel zártuk a napot.

Felsős tanulóink menetlevelekkel közlekedtek és jártak teremről teremre az épületben. Mindenhol egy külön kis világ nyílt meg előttük, köszönhetően projektvezető kollegáimnak és a segítő, koordináló pedagógusoknak.

Az első emeleten kézműves foglalkozásokon vettek részt a tanulók Nemesházi Jusztina vezetésével. Többek között kokárda, fonott karkötő, csákó, zászló, mozgó huszár, korabeli divatlap, egyedi tervezésű Kossuth-bankó készült az ügyes gyerekkezek munkája alatt.  Mucska Gábor a történelmi ismeretek köré építette programját. A bevezető kisfilm megtekintését követően totó, betűháló, Petőfi életrajzával kapcsolatos, ill. kódfejtő feladatok, vaktérképes keresés színesítették az órákat. Simonné Brosch Anikó és Pusoma Orsolya vezetésével rendhagyó irodalom és drámafoglalkozáson gyarapíthatták tudásukat a gyerekek. “Kibújunk a bőrünkből” fantázianév alatt, forradalmi utcajelenetet mutattak be. Festmény alapján  élő szereplős képek készültek saját kezűleg készített kellékek segítségével. A résztvevőknek divatlap és újságszerkesztésre, ruhatervezésre és próbára volt lehetőségük  

A földrajz és a hon és népismeret körébe tartozó ismeretek március 15. tükrében Sipos Gábor ötletei nyomán valósultak meg. Balázs Sándor, egy tanulónk segítőkész apukája fiával együtt igazi huszárruhába öltözve mutatta be a korabeli öltözéket. A digitális világ iránt érdeklődők sem unatkoztak, hiszen az informatika termekben kisfilmek, ppt-k, kahoot, kvíz, QR kód- keresés, és egyéb érdekes online feladatok kötötték le őket. Vovcsok Erika, a digitális projekt vezetője, előzetesen számos kisfilmet, videót gyűjtött össze tanulóink pályamunkáiból, melyeket segítő kollegáink ismertettek meg a többiekkel. Az ének-zene teremben Szabó-Kiss Bea tanárnő vezetésével a pedagógusok, Szendrey Júliának és Petőfi Sándornak öltözve fogadták a diákokat. A zenei élmény sem maradt el! Zenei bejátszások, totó, puzzle, keresztrejtvény szerepelt a feladatok repertoárjában. A tornateremben és az udvaron Laszák Zoltán ötletei alapján, testnevelő kollegáink dinamikus irányításával, izgalmas sportvetélkedők folytak. Zoli bácsitól megszokott módon ötletgazdagság, mozgás, izgalom, élmény, humor együtt tette élvezetéssé a projektórákat. Jómagam, Vadasné Garamvölgyi Tímea, Laszák- Virág Nikoletta és segítőkész kollegáink, pedagógiai asszisztenseink, Gulyás Györgyi és Márainé Kovács Zita segítségével Pilvax kávéházzá varázsoltuk az ebédlőt. A program minden órában irodalmi kávéházhoz méltón, szavalással indult, Herman-Nagy Zsófia 7.c osztályos tanulónk egy Petőfi verssel örvendeztetett meg minket. A Média sarokban nyolcadikosaink által készített korhű interjút tekinthettek meg az érdeklődők, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia bőrébe bújva nyilatkoztak 8. évfolyamos riporterünknek, Sulyok Ádámnak… Csoportmunkában keresztrejtvényt fejthettek, puzzle-t rakhattak ki, szétvágott verseket illeszthettek össze, költeményeket illusztrálhattak, az iskola 12 pontját fogalmazhatták meg, illetve a „szabadság-szerelem” ötletfalon megcsillogtathatták kreativitásukat.

Mindezen programokat előzetesen meghirdetett feladatok és versenyek színesítették. Felsőseink, Döbrei Árpád által kidolgozott, előzetes elektronikus regisztrációt követően vehettek részt a programokon. Versíró, plakátkészítő, kreatív kokárdakészítő és március 15. ill. „hazafias tematikájú” süteménysütő versenyen mérettették meg magukat. Szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb alkotások születtek, melyről a fotók tanúskodnak.

Azt gondolom, ezt a napot és a megelőző időszakot a sok munka, feladat ellenére mindannyian élveztük! Sok mosolygós, vidám arcot láttunk, és bebizonyítottuk, hogy az összefogás csodákra képes!