Tájékoztató az első napról

Tisztelt Szülők!

A tanévnyitó ünnepség a koronavírus-járvány alakulása miatt rendhagyó módon kerül megrendezésre.

Az első és a nyolcadik évfolyamos tanulók számára rövid, ünnepélyes évnyitót tartunk a Csokonai utcai épület udvarán szeptember 1-én 8 órakor. Kérjük, hogy a hátsó nagy kapun át kísérjék az első osztályosokat az udvarra és az osztályoknak kijelölt helyen gyülekezzenek. Az évnyitót követően a szülők felkísérhetik a gyermekeiket a tanterembe. Kérjük az iskola épületében a maszk használatát!

A többi osztály a szeptember 1-én a második órában rádión keresztül hallgathatja meg az évnyitó gondolatokat. Nem kell ünneplőben jönni. 

Ezen a napon négy osztályfőnöki óra lesz megtartva – ezalatt részletesen ismerteti az osztályfőnök az új helyzetben érvényes szabályokat, kiosztja a tankönyveket. Szükséges felszerelés: iskolatáska, tolltartó, jegyzetfüzet, bizonyítvány. 

A tanítás után az ebédeltetés hosszabb időt vesz igénybe, kérjük, erre számítsanak! Napközit 16 óráig, felügyeletet 17 óráig biztosítunk mindkét épületben az alsóban, 5. és 6. évfolyamon. A tanítás után a tanulók önállóan csak a szülő írásos engedélyével mehetnek haza, kérjük, írják be a távozás pontos idejét is! A 7. és 8. évfolyamon tanulószoba kedden még nincs, de szülői kérésre felügyeletet biztosítunk. Kérjük, az igényüket jelezzék az osztályfőnöknek!

A 2020/2021-es tanév a megjelent EMMI rendelet értelmében a megszokott menetrend szerint indul.

Tisztelettel: Iskolavezetés