Igazi interaktív élményben volt része az 5.c és a 7.d osztálynak az első félév utolsó napján.
Két szinten, több, mint 250 interaktív játékkal ismerkedhettek meg a gyerekek. Néhányat említve csak, gyerekeink kipróbálhatták az üveglabirintus útvesztőjét, a repülés illúziójának részesei lehettek, Picasso ecsetje alá kerülhettek, igazi lombikokból ihatták a nedűt. Néhány tanulónk a születés szobáját is megtekintette. Newton almáskertjében járhattak, focizhattak, különböző logikai, ügyességi játékokat próbálhattak ki. Mindezeket 5D-s és 9D-s moziélménnyel és interaktív fizikaórával koronáztuk meg. Bobon és sivatagi hullámvasúton száguldottunk, miközben hó és vízpermet hullott a fejünkre. 🙂
Tanulóink élménybeszámolóiból:
„Az interaktív óra keretében Newton 3 alaptörvényét szemléltették kísérlet formájában. Egy osztálytársam fején téglán törte meg a diót az előadó, ezzel bizonyítva az egyik törvényt. Apró kísérletekben ismertük meg különböző korok fizikai felfedezéseit. Egy interaktív asztal segítségével bemutatták a súrlódási-tapadási erőhatást is”.
Sulyok Ádám, 7.d
„A 9D-s vetítések óriási élményt jelentettek, azok közül is a sivatagi hullámvasút volt a legizgalmasabb. A lányok végig sikították a vetítést, hiszen a veszélyes száguldás teljesen átélhető volt. Volt ugratás, zuhanás, csapódás az út alatt…”
Östör Barnabás, 7.d
„Az illúziószobában a végtelen tükör kiszélesítette az univerzumot”…
Lacatusu Renáta, 7.d
„Nagyon nagy élménnyel gazdagodtunk, köszönjük, hogy elvittek minket…!!! Köszönjük a kísérő tanárunknak, Gabi néninek és a kirándulást szervező tanároknak, Timi néninek és Árpi bácsinak a programot!”
Az 5.c osztály tanulói
„A csodákat nem látni, érezni kell!” -fűzte hozzá Babos Dominik, 5.c osztályos tanuló.
[ngg_images source=”galleries” container_ids=”72″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”1″ thumbnail_width=”230″ thumbnail_height=”170″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”50″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”Diavetítés indítása” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]
You must be logged in to post a comment.