Tájékoztató a beiratkozásról első osztályba

Tisztelt Szülők!

Közeledik a leendő elsősök beíratásának időpontja: 2021.04.15-16-a. A Covid helyzet miatt az idei tanévben nincs lehetőség nyílt nap és szülői tájékoztató szervezésére. Iskolánkat és az induló első osztályokat azonban szeretnénk Önöknek bemutatni, ezért készítettünk egy bemutatót az intézményünkben folyó munkáról, nevelési és oktatási elveinkről, induló osztályainkról. 

Forgattunk egy rövid kisfilmet, melyben a gyerekeknek szeretnénk bemutatni a „kisiskolát”, a Csokonai utcai épületünket, ahol az alsó tagozatos osztályaink tanulnak. Fogadják szeretettel.

Tájékoztatom Önöket, hogy a kormányhivatal által megküldött adatok alapján az iskolánk körzetébe tartozó leendő elsős tanulók létszáma magas, így kevés esély van arra, hogy körzeten kívüli tanulót felvegyünk iskolába. 

Sok olyan tanulónk jár a felsőbb évfolyamokra, akik lakcím szerint az idei évtől más iskola körzetébe kerültek át, de a testvéreket hozzánk szeretnék íratni a szülők. Úgy gondolom, az a méltányos lépés, hogy ha marad hely az induló elsős osztályokban, első sorban a nem körzetes testvérgyerekeket vesszük fel a fennmaradó helyekre. Kérem ebben megértésüket!

A beiratkozás pontos menetéről a Kormányhivatal Hivatalos tájékoztatóját követően az intézmény honlapján közzétesszük a tudnivalókat.

Tisztelettel:

Szabó Lídia

intézményvezető

Previous Article
Next Article