Intézmények látogatása
- A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt.
- Amennyiben a tanulón tüneteket észlelhetők, a NNK aktuális eljárásrendje alapján a szülő köteles orvosi vizsgálatról gondoskodni, valamint az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.
- Amennyiben egy gyermeknél, pedagógusnál, vagy egyéb dolgozónál fertőzés tünetei észlelhetők, haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell az iskolaegészségügyi orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Gyermek esetén a szülő/gondvisdelő értesítéséről is gondoskodni kell.
- A gyermek az iskolába – hasonlóan más megbetegedésekhez – kizárólag orvosi igazolással térhet vissza, melyet az intézmények el kell fogadnia, azt saját hatáskörben nem bírálhatja felül.
- Azon tanulók, akik vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartoznak, a tanulásban történő részvétele egyénileg egyeztetett módon zajlik, hiányzásukat igazolt hiányzásnak tekintjük.
Csoportosulások elkerülése érdekében minden szükséges intézkedést megteszünk az intézményben a tanév folyamán az intézmény területén.
- Kérjük, hogy a reggeli és délutáni ügyeletben a tanulók a csak a legszükségesebb időt töltsék.
- A reggeli iskolába érkezés módja a csoportosulás elkerülése érdekében az alábbiak szerint zajlik:
- A Csokonai utcai épület udvar felőli bejárata a második és harmadik évfolyamosok számára a főbejárat, az első évfolyamosoknak lesz kijelölve érkezésre és távozásra. A szülők az épület bejáratáig kísérhetik gyermekeiket, bent a tanítók és pedagógiai asszisztensek koordinálják az érkező tanulókat.
- A Radnóti utcai épület fő bejáratán az A épületben tanulók, az udvar felőli első bejáraton a C és E épületben tanulók és az udvar felőli hátsó bejáraton a B épületben tanulók mehetnek be. A szülők az épület bejáratáig kísérhetik a gyermekeiket, itt a tanárok és pedagógiai asszisztensek koordinálják őket.
Ezek a bejáratok kizárólag 7:30 és 7:55 között lesznek nyitva. Egyéb esetben a főbejáratot kell használni. Szülők az épületbe csak indokolt esetben, egyeztetett, megbeszélt időpontra jöhetnek. Maszk viselése szükséges.
- Az osztálytermekben lehetőség szerint gondoskodunk a tanulók lazább elhelyezéséről.
- A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.
- A közösségi terekben figyelni kell, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság. Amennyiben a védőtávolság nem tartható be a közösségi tereken, javasoljuk a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.
- A tanórai szünetekben az osztályok keveredését igyekezni kell elkerülni!
- A megfelelő védőtávolság betartása különösen fontos a mosdókban, illetve az öltözőben!
- Az osztályok lehetőség szerint ugyanazt a tantermet használják, kivétel a tornaterem, a nyelvi termek, az informatika és technika termek. Ezekben a tantermekben a felületfertőtlenítést minden szünetben megtörténik a csoportváltáskor, az osztálytermekben naponta történik a fertőtlenítés.
- A testnevelésórákat az időjárás függvényében javasolt szabad téren megtartani. Az órák során mellőzni kell a szoros testi kontaktust igénylő feladatokat. A testnevelés órák előtti és utáni öltözésnél az öltözőkben történő csoportosulás elkerülése érdekében 5 perccel korábban fejeződik be az óra.
- A tantermekben a tanórák alatt javasolt a folyamatos szellőztetés.
- Szünetekben lehetőség szerint ki kell menni az udvarra!
Egészségügyi Szempontból Biztonságos Környezet Kialakítása
- Az intézmény minden épületében a bejáratnál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt biztosítunk, melynek használata minden belépő számára kötelező!
- Napközben figyelni kell a rendszeres kézmosásra, kézfertőtlenítésre!
- Az étkezések előtt és után, alaposan mossunk kezet vagy fertőtlenítsük a kezünket (a tanulók esetében inkább javasolt a szappanos kézmosás).
- A mosdókban biztosítjuk a fertőtlenítő hatású szappanos kézmosási lehetőséget, papírtőrlő használatát. A tantermekben továbbra is biztosított a vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőség.
- Az első napon a pedagógusok az alapvető szabályokról a tanulóknak részletes, az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást adnak. Felhívjuk a tanulók figyelmét az úgynevezett köhögési etikettre, papír zsebkendő helyes használatára, alapos kézmosás, kézfertőtlenítés helyes módjára.
- Az intézménybe külsős látogató csak szabályosan viselt maszkban léphet!
- Felhívjuk a figyelmet a hiteles tájékozódási forrásokra. Az oktatással kapcsolatos híreket a www.kormany.hu és a www.oktatas.hu felületein lehet követni.
You must be logged in to post a comment.