„A kora tavasszal nyíló virágok szinte mindegyike védett. Vigyázzunk rájuk, hagyjuk őket eredeti helyükön tündökölni!”

Ennek szellemében indítottuk az első iskolai fotópályázatunkat februárban a felsős diákok jelentkezésével.

Sajnos a szép februári tavaszt egy hidegebb március követte. 

Lelkes diákjainknak ez nem szegte kedvét.  Körbenéztek közvetlen környezetükben, kertjükben, esetleg egy kirándulás vagy séta alkalmával és megörökítették az ébredő természet apró csodáit.  

Ígéretünket betartva szeretnénk a fotókat kinyomtatni és kiállítani az iskolánk aulájában, de a gyerekek hozzájárulásukat adták ahhoz is, hogy a digitális csatornákon is bemutathatjuk a pályamunkákat.

Értékelés: a csak sorszámmal ellátott képeket 4 tanár és 2 tanuló pontozta. A zsűritagok, egymástól függetlenül, nagyon más szempontok alapján döntöttek arról, hogy melyik képet találták legjobbnak, így csak a kapott összpontszám tudta eldönteni a végeredményt.

Végeredmény: 

I. hely Matisz Petra 10. számú kép  -97 pont

II. hely Krofinger Hanna 15. számú kép – 90 pont

III. hely Bessenyei Krisztián 29. számú kép – 82 pont

Legszebb virágkompozíció kategória Csordás József – 6. számú kép

Legművészibb, gondolatokat ébresztő kategória Suhajda Renáta 12. számú kép

Legtöbb, koratavaszi fajt bemutató kategóriaHájas Egon 1,2,3,4,5 számú képek 

Különleges, védett növényeink kategória: Krofinger Hanna  15. számú képe kapta azillatos hunyor virágának megörökítéséért. 

Nagyon köszönjük diákjainknak a beküldött, szép fotókat! 

Gratulálunk az eredményeikhez!

Remélem, a virágos fotók közelebb hozzák minden olvasóhoz a várva várt tavaszt!    

[ngg src=”galleries” ids=”260″ display=”basic_thumbnail” display_view=”caption-view.php”]