A Tanévnyitó Ünnepély terveink szerint 2021. szeptember 1-én (szerda) 8 órától kezdődik a Radnóti utcai épület udvarán minden tanuló számára. Ha a vírus helyzet miatt korlátozásokat kell érvényesíteni, a honlapon tájékoztatást adunk a módosításokról.
Az első osztályosok a nagy sportpálya előtt a tanítókkal gyülekeznek, a második és harmadikévfolyamosok a tornaterem oldalfalánál 7.50-ig. Ezután együtt vonulnak az ünnepég helyszínére. A tanévnyitó után a kicsiket a szülők átkísérhetik a kis iskolába.
A nagy iskolában tanuló diákoknak gyülekező 7.50-ig a tantermekben, az osztályfőnök vezetésével vonulnak le az ünnepségre.
Ezen a napon a gyerekeknek még 3 osztályfőnöki órájuk lesz megtartva. Elegendő egy jegyzetfüzetet, egy tolltartót és egy nagyobb táskát hozni az új könyveknek.
Azok a tanulók, akik előzetesen befizették az étkezést, szeptember 1-től már kapnak ebédet is. A napközi alsó és felső tagozaton is igénybe vehető az első naptól.
Az új tankönyveket szeptember 1-én vehetik át a tanulók az osztályfőnöküktől.
Eszközlista
Az alsó tagozaton a felszerelések jegyzékét a tanítók elküldik osztályonként a szülők e-mail címére.
Felszerelések jegyzéke tantárgyanként az 5. évfolyamon:
A feltüntetett jegyzék segítségül szolgál a tanévkezdési előkészületekhez. A szaktantárgyat tanító pedagógusok pontosíthatják ezt a listát a következő tanév során.
A szaktanárok egységesen a következőt kérik:
- Az új füzetek vásárlásakor kérik, hogy spirálozott füzetet ne vegyenek!
- Tolltartóban: Kék színű golyós toll (min. 3 db), grafitceruza, színes ceruzák ->(alapszínek mindenképp: piros, kék, zöld) radír, kis vonalzó (15 cm), hegyező.
Tantárgyak
- Magyar irodalom, nyelvtan: 2db nagy alakú A/4-es, margós- ( az oldalak egyik szélén margóval ellátott- hagyományos ) vonalas füzet és egy A/5-ös vonalas- margós füzet a dolgozatokhoz.
- Történelem: 1 db A/4-es, margós- ( az oldalak egyik szélén margóval ellátott- hagyományos ) vonalas füzet.
- Idegen nyelv: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Matematika: kicsi (A5-ös), négyzetrácsos füzet, nagy alakú (A4-es) sima füzet szerkesztéshez+ jó minőségű körző + vonalzó készlet (két vonalzó- minimum közepes méretű, az egyik derékszögű ) + szögmérő
- Digitális kultúra: 1 db A/4 -es négyzetrácsos füzet
- Természettudomány: 1 db A/4-es vonalas vagy sima füzet
- Ének-zene: A/5-ös kotta füzet
- Vizuális kultúra: 1 db A/5-ös sima füzet + rajzoláshoz eszközök:-grafit ceruzák (HB, B, 2b, 3b) színes ceruzák, filctoll ( normál és tűfilc is), famentes A/4-es rajzlap egy félévre 40 db, vízfesték, tempera, ecsetek ( 2,4, 6,10) körző, vonalzó, radír, ragasztó.
- Technika: 1 db A/4-es sima füzet
- Testnevelés : Tornazsákban Sötét, egyszínű sportnadrág, sima- fehér póló (min. 2 db), cserezokni, tornacipő. Hidegebb időjárás esetén melegítő felső és alsó is szükséges a sportudvari órákon! A melegítő viseléséről a testnevelő tanár dönt az aznapi időjárás függvényében.
- Úszás papucs, úszódressz/ úszónadrág, úszósapka, úszószemüveg, törölköző
- Hit-és erkölcstan/Etika: 1 db A/5-ös vonalas füzet
- Hon- és népismeret: 1db A/5-ös vonalas füzet
Felszerelések jegyzéke tantárgyanként a 6. évfolyamon:
A feltüntetett jegyzék segítségül szolgál a tanévkezdési előkészületekhez. A szaktantárgyat tanító pedagógusok pontosíthatják ezt a listát a következő tanév során.
A szaktanárok egységesen a következőt kérik:
- Az új füzetek vásárlásakor kérik, hogy spirálozott füzetet ne vegyenek!
- Tolltartóban: Kék színű golyós toll (min. 3 db), grafitceruza, színes ceruzák ->(alapszínek mindenképp: piros, kék, zöld) radír, kis vonalzó (15 cm), hegyező.
Tantárgyak
- Magyar irodalom, nyelvtan: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Történelem: 1 db A/4-es, margós- ( az oldalak egyik szélén margóval ellátott- hagyományos ) vonalas füzet.
- Idegen nyelv: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Matematika: nagy alakú (A4-es)négyzetrácsos füzet, nagy alakú (A4-es) sima füzet szerkesztéshez+ jó minőségű körző + vonalzó készlet (két vonalzó- minimum közepes méretű, az egyik derékszögű )+ szögmérő.
- Digitális kultúra: 1 db A/4 -es négyzetrácsos füzet
- Természettudomány: 1 db A/4-es vonalas vagy sima füzet
- Ének-zene: A/5-ös kotta füzet
- Vizuális kultúra: 1 db A/5-ös sima füzet + rajzoláshoz eszközök:-grafit ceruzák (HB, B, 2b, 3b) színes ceruzák, filctoll ( normál és tűfilc is), famentes A/4-es rajzlap egy félévre 40 db, vízfesték, tempera, ecsetek ( 2,4, 6,10) körző, vonalzó, radír, ragasztó.
- Technika: 1 db A/4-es sima füzet
- Testnevelés: Tornazsákban : Sötét, egyszínű sportnadrág, sima- fehér póló (min. 2 db), cserezokni, tornacipő. Hidegebb időjárás esetén melegítő felső és alsó is szükséges a sportudvari órákon! A melegítő viseléséről a testnevelő tanár dönt az aznapi időjárás függvényében.
- Hit-és erkölcstan/Etika: 1 db A/5-ös vonalas füzet
- Hon- és népismeret: 1db A/5-ös vonalas füzet
Felszerelések jegyzéke tantárgyanként a 7. évfolyamon:
A feltüntetett jegyzék segítségül szolgál a tanévkezdési előkészületekhez. A szaktantárgyat tanító pedagógusok pontosíthatják ezt a listát a következő tanév során.
A szaktanárok egységesen a következőt kérik:
- Az új füzetek vásárlásakor kérik, hogy spirálozott füzetet ne vegyenek!
- Tolltartóban: Kék színű golyós toll (min. 3 db), grafitceruza, színes ceruzák ->(alapszínek mindenképp: piros, kék, zöld) radír, kis vonalzó (15 cm), hegyező.
Tantárgyak
- Magyar irodalom, nyelvtan: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Történelem: 1 db A/4-es, margós- ( az oldalak egyik szélén margóval ellátott- hagyományos ) vonalas füzet.
- Idegen nyelv: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Matematika: nagy alakú (A4-es) négyzetrácsos füzet, nagy alakú (A4-es) sima füzet szerkesztéshez+ jó minőségű körző + vonalzó készlet (két vonalzó- minimum közepes méretű, az egyik derékszögű + szögmérő.
- Informatika: 1 db A/4 -es négyzetrácsos füzet
- Biológia: A/4-es sima füzet
- Kémia: A/4-es négyzetrácsos vagy sima füzet
- Fizika: A/4-es négyzetrácsos füzet
- Földünk és környezetünk: A/4 vonalas vagy sima füzet
- Ének-zene: A/5-ös kotta füzet
- Rajz: A/5-ös sima füzet + rajzoláshoz eszközök: -grafit ceruzák (HB, B, 2b, 3b) színes ceruzák, filctoll ( normál és tűfilc is), famentes A/4-es rajzlap egy félévre 40 db, vízfesték, tempera, ecsetek ( 2,4, 6,10) körző, vonalzó, radír, ragasztó.
- Technika: 1 db A/4-es sima füzet
- Testnevelés Tornazsákban: Sötét, egyszínű sportnadrág, sima- fehér póló (min. 2 db), cserezokni, tornacipő -Hidegebb időjárás esetén melegítő felső és alsó is szükséges a sportudvari órákon! A melegítő viseléséről a testnevelő tanár dönt az aznapi időjárás függvényében.
- Hit-és erkölcstan/Etika: 1 db A/5-ös vonalas füzet
Felszerelések jegyzéke tantárgyanként a 8. évfolyamon:
A feltüntetett jegyzék segítségül szolgál a tanévkezdési előkészületekhez. A szaktantárgyat tanító pedagógusok pontosíthatják ezt a listát a következő tanév során.
A szaktanárok egységesen a következőt kérik:
- Az új füzetek vásárlásakor kérik, hogy spirálozott füzetet ne vegyenek!
- Tolltartóban: Kék színű golyós toll (min. 3 db), grafitceruza, színes ceruzák ->(alapszínek mindenképp: piros, kék, zöld) radír, kis vonalzó (15 cm), hegyező.
Tantárgyak
- Magyar irodalom, nyelvtan: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Történelem: 1 db A/4-es, margós- ( az oldalak egyik szélén margóval ellátott- hagyományos ) vonalas füzet.
- Idegen nyelv: A szaktanár által kért, előző tanévben megbeszélt eszközök szükségesek. Az előző tanévben használt füzeteket is hozzák magukkal.
- Matematika: nagy alakú (A4-es)négyzetrácsos füzet, nagy alakú (A4-es) sima füzet szerkesztéshez+ jó minőségű körző + vonalzó készlet (két vonalzó- minimum közepes méretű, az egyik derékszögű )+ szögmérő.
- Informatika: 1 db A/4 -es négyzetrácsos füzet
- Biológia: A/4-es sima füzet
- Kémia: A/4-es négyzetrácsos vagy sima füzet
- Fizika: A/4-es négyzetrácsos füzet
- Földünk és környezetünk: A/4 vonalas vagy sima füzet
- Ének-zene: A/5-ös kotta füzet
- Rajz: A/5-ös sima füzet + rajzoláshoz eszközök: -grafit ceruzák (HB, B, 2b, 3b) színes ceruzák, filctoll ( normál és tűfilc is), famentes A/4-es rajzlap egy félévre 40 db, vízfesték, tempera, ecsetek ( 2,4, 6,10) körző, vonalzó, radír, ragasztó.
- Testnevelés Tornazsákban: Sötét, egyszínű sportnadrág, sima- fehér póló (min. 2 db), cserezokni, tornacipő -Hidegebb időjárás esetén melegítő felső és alsó is szükséges a sportudvari órákon! A melegítő viseléséről a testnevelő tanár dönt az aznapi időjárás függvényében.
- Hit-és erkölcstan/Etika: 1 db A/5-ös vonalas füzet
You must be logged in to post a comment.