Projektnap 2024. március 14.

Március 14-én projektnapot tartottunk iskolánkban az 1848. március 15-i forradalom és az 1848/49-es szabadságharc ünnepe alkalmából.

Felső tagozaton a nap első felében az iskola diákjai 10-12 fős csapatokat alkotva a történelmi eseményekhez kapcsolódóan kilenc állomáson különböző feladatokat oldottak meg. Így részletesen megismerhették többek közt a huszárok öltözékét és fegyverzetét, a lovak testfelépítését, német/ angol vezényszavakkal találkozhattak, vagy kiképzésen vehettek részt a tornateremben, beleképzelve magukat egy korabeli huszár szerepébe.

Az 5. óra elején a magyar zászló és címer napjához kötődő totót töltöttünk ki, megismerve ezzel jelképeink történetét. A nap zárásaként az iskola előtti téren Petőfi két ismert versét hallgattunk meg két 7. évfolyamos diákunk előadásában, majd korabeli katonadalokat énekeltünk közösen, az iskola kórusának vezetésével.

Alsó tagozaton a negyedikesek egy kompaktan megszervezett projektnapon vehettek részt. 5 állomáson különböző feladatokkal várták őket a tanító nénik. Volt ott minden: Szövegértés, éneklés, matematika, kézműves foglalkozás, rejtvényfejtés. A gyerekek élményekkel gyarapodtak, gyorsan elillant a délelőtt.

A nap zárásaként a 3.d által összeállított ünnepségen vettek részt.

A programok keretein belül élményekkel telve, méltóképpen emlékeztünk meg az 176 évvel ezelőtti eseményekről.

 

Török Benő