Kedvenc  háziállatom

 

Márciusban, fotópályázatot hirdettünk felső tagozatos diákjaink körében. A pályázatra a házi kedvenceikről vicces, érdekes, cuki vagy akár művészi fotókat kértünk a gyerekektől. Több célunk is volt az esemény megszervezésével.Szeretnénk folytatni a pár évvel ezelőtti hagyományt, miszerint minden tavasszal megszervezzük a versenyt más- más témakörben.Az iskolánk egyik szegletében kialakítottunk egy évről -évre bővülő tárlatot, ahol a legszebb fotókat mindenki megtekintheti.Az eredményhirdetést a Fenntarthatósági Témahét keretében szerveztük, felhívva a figyelmet a felelős állattartásra. Kitétel volt, hogy a fotókat olyan állatokról készítsék a diákjaink, amelyeknek tartásáért és gondozásáért teljesen vagy részben ők felelnek.

A képek értékelésében 7 tanár és 4 nyolcadikos diákunk vett részt. Mindenki más és más szempont alapján pontozott, ezért szoros lett a végeredmény.Szerintem minden fotó arról tanúskodik, hogy a gazdik sok szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel gondoskodnak a házi kedvencekről.

Köszönjük tanulóinknak az aranyos és mókás képeket! Gratulálunk az eredményekhez!

Pandurné Barbi Dóra szervező tanár

  1. hely Demeter Fruzsina 6.a : Kukucs!
  2. hely Palotás Luca 6.a : Mi van odalent?
  3. hely Kovács Dávid 7.e: Zizi

KÜLÖNDÍJ a legkreatívabb képért – Simon Szonja 7.e – Tavaszi mezőn.

KÜLÖNDÍJ a legjobb pillanatképért: Szabari Marcell 6.a – Álmos rókalány. 

Demeter Fruzsina 6.a: Őrszem

Monhalt Bercel 6.a: Játékra fel!

Monhalt Bercel 6.a: Pihenő idő

Palotás Luca 6.a: Kicsi cica nagy kosárban.

Sohajda Bernadett 7.b: Gyere játszani!

Sohajda Bernadett 7.b: Yogobella

Strublics Alíz 5.c: Hasi simi

Strublics Alíz 5.c: Karmolás előtti pillanat

Szabari Marcell 6.a: Ez finom volt!

Török Richárd7.a: Kis kíváncsi

Török Richárd7.a: Happy dog

Török Richárd7.a: Lizi

Török Richárd7.a : Lizi és Mulán

Szilágyi Ferenc 5.c : Szusi

Alfonz és Merlin

Borisz