UNIverZOOM

Iskolánk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel történő együttműködés keretében meghívást kapott az egyetem előadására, ahová 10 lelkes diák jutott el. Az előadáson jelen volt Kapu Tibor, aki a nemzetközi űrállomáson szerzett élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel, miközben különböző kísérleteket végeztek el a HUNOR űrprogramhoz kapcsolódóan.  A gyerekek megtekinthették a gravitációban és a súlytalanságban elvégzett kísérletek közötti különbséget. 

A kísérletekből a többi diák sem marad ki, hiszen a teljes nyolcadik évfolyam lehetőséget kap ezek elvégzésére a fizika órák keretében.

Köszönjük Jósvai Dóra tanárnőnek, hogy a múlt évben kiírt pályázatot sikerre vitte, így iskolánk bekerült az ország 300 iskolája közé: a Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola nyolcadikos diákjai részt vehettek a Hungarian to Orbit (HUNOR) Magyar Űrhajós Programhoz kapcsolódó oktatási projekt keretében meghirdetett „UNIverZOOM – Kísérletezz velünk!” fizikai kísérletek Földön és Űrben elnevezésű programban.