„VARÁZSCERUZA”

megyei rajzverseny 2026. 04.01.

Ismét megrendezésre került Kiskunlacházán a „VARÁZSCERUZA” megyei rajzverseny.

Az idei téma: „ Az én szuperképességem”.

A versenyen 13 iskolából 105 diák vett részt.

A regisztráció után a gyerekek elfoglalhatták helyüket a korcsoportonként kijelölt tantermekben, ezután 9 órakor egy ünnepélyes megnyitó következett.

A megnyitón Braranyi Béla igazgató úr beszéde után Dr. Pálos Annamária köszöntötte az ifjú kis művészeket és megnyitotta a versenyt.

Az alkotásra két óra állt rendelkezésükre. Míg a gyerekek munkáikkal voltak elfoglalva, addig minket, felkészítő tanárokat teával, kávéval, süteményekkel és szendvicsekkel vendégeltek meg a szervezők. Most is, mint minden évben egy kis programmal kedveskedtek nekünk. Nemes Ferenc szigetújfalusi népi iparművész fafaragó mutatta be alkotásait, és mesélt nekünk munkásságáról.

A két óra eltelte után a 3 tagú zsűri látott munkához, majd ez után következett az eredményhirdetés.

Iskolánkat 9 tanuló képviselte.

Aradi Lilla 4.b

Gazdik Petra 4.b

Györke Zsófia 4.b

Kulin Sára 4.b

Toldi Rozina 5.d

Győri Zoé 6.c

Molnár Tamara 7.a

Clerget Emma Lujza 7.c

Csényi HAnnna 8.a

A IV. (7. – 8. évfolyam) korcsoportban Clerget Emma Lujza I. helyezést ért el, Molnár Tamara pedig különdíjat kapott.

Szeretettel gratulálok mindegyik kis tanítványomnak, mert nagyon szépen teljesítettek a versenyen, valamint külön szívből gratulálok a díjazottaknak!

Nagy-Szilvási Gabriella